Monday, May 2, 2011

Tulterhelt otevesek

Elolvastam valamit es teljesen el vagyok kepedve. KOMOLYAN letezik olyan felnottnek latszo leny, aki horrorfilmet enged nezni egy oteves kor koruli gyereknek, mondvan "hadd tanuljon"????


Tudom, tudom, hogy mennyi gyerek aldozata a sajat csaladjanak, es azt hiszem jobb, ha ebbe nem is megyek bele. Munkahoz, autovezeteshez kell vegzettseg.. szulo meg akarkibol valhat, akarkibol, aki fizikailag bantalmazo, aki lelkileg terrorizalo, sajat nyomorat masra vetito.. rosszul vagyok a "buszke" szuloktol, akik valamifele tulajdonuknak/sajat produktumuknak tekintik sarjukat..  ja, hoppa, ne menjek ebbe bele.


Felteszek egy cikkbol reszleteket:  a szerző kommunikációs szakértő, az ELTE BTK Informatikai Intézetének oktatója (a link a teljes cikkhez alul van).

"A kétévesek számolnak, a háromévesek olvasnak, a szülők pedig büszkék. A kisgyermekkori túlképzés „áldozatai” egyszerre elkényeztetettek és elhanyagoltak, de mindenképp túlhajtottak.

Egy hároméves gyermek agya kétszer olyan aktív, mint egy felnőtté: sok szülő ezt úgy értelmezi, mint felhívást a keringőre: akkor hát rajta, húzzunk bele. Németországban a tehetségmérő intézetek ötéves kortól papírt adnak arról (háromszázötven euróért), milyen területeken és mennyire kimagasló a gyermek – a „bizonyítvány” az úgynevezett tehetségprofil leírását tartalmazza.

Szüleik meg akarnak adni nekik mindent, amiről a kor divatja elhiteti, hogy alapjuttatás, s mivel ez jóval több a kisgyerek teherbírásánál, ezért nem veszik a fáradságot, hogy belegondoljanak: esetleg másra lenne szükségük a kicsiknek. Hogy retardált a mozgásuk, hogy életkori igényeik minimális szinten sincsenek figyelembe véve? Ugyan. A hajsza közben a szülők nem számolnak azzal (a saját életükben már évtizedek óta megjelenő tapasztalattal), hogy sok ismeret, amit ahelyett vés a fejébe a kicsi, hogy virágot szedne a domboldalon, biciklizne, vagy uszodába menne, gyorsan elavul.

Ugyancsak elszomorító, hogy a legkisebbek körében elszaporodtak a „nem érdekel” és az „unatkozom” mondatok – a közönyösséget, a fásultságot megelőző állapotjelzők. A túlterheltség és a korai teljesítménykényszer számlájára írható az is, hogy sok gyerek nehezen viseli el a kudarcokat, konfliktushelyzetben szélsőségesen reagál.

...ahogy Gerald Hüther, a göttingeni egyetem agykutatója megfogalmazta: a bébiképzés hisztériája a gyerekek motivációját és önbizalmát is csökkenti.

Jóllehet bizonyos értelemben a kicsik is megélik a burning out (kiégés) klasszikus patthelyzetét: ez abból fakad, hogy túl sok a dolguk, és egyszerre többfélét akarnak csinálni. Egy darabig megy is, ám végül oda vezet, hogy több dolog félbemarad, s emiatt már az óvodás elégedetlen lehet önmagával: szegényke úgy érzi, képesnek kellene lennie a (fontos) feladatok megoldására.

Ám teljesítőképessége természetesen véges, s ha túl gyakran kerül szembe a ténnyel, hogy nem tudja elvégezni tennivalóit, állandósulhat a feszült állapot. Ennek egyik eredménye, ha a bizonyítási kényszerbe kerülő gyerekeknek csökken az önértékelésük – a szülők, az iskola és a média által sugallt teljesítménykényszer miatt.

Mintha el lenne csúsztatva a lépték: a magzatot csecsemőnek nézzük, a csecsemőt kisgyereknek, a kisgyereket kisiskolásnak – sürgetünk, gyorsítunk a fogantatástól kezdve. Érthető: már az óvodásokból is lehet perfekcionistákat nevelni. Igaz, ők később nehezen emésztik meg a bizonytalanságot, vagy csoportban játszva, tanulva rosszul dolgozzák fel a mások miatt bekövetkezett hibákat.

A „feltuningolt gyerek” hamar leereszt: ha idő előtt, készen tálaljuk számára az ismeretélményt, amelyet később elemi rácsodálkozással és önállóan dolgozhatna fel, akkor siker és öröm híján monoton munkavégzés lesz számára a tudás megszerzése. Gazdag szakirodalom szól a „csodagyerekek” tragédiáiról, hogy a családilag minizseniknek kinevezett apróságoknak később mennyi pszichés gondja támad.

Hazai óvónői tapasztalat, hogy a szülők kifejezetten, mi több: bevallottan támogatják gyermekük műsorválasztásában a horrorfilmeket, a „hadd lássa, milyen az élet” jelszavával.
Az óvónőknek az is szembetűnik, hogy a családok számottevő hányadában nem létező fogalom a vasárnapi ebéd. A gyerekek kevesebb levest és főzeléket esznek, annál több gyorséttermi menü jut hétvégére is. Ennek a szertartásnak az elsorvadása a természetes családi kapcsolatok ápolása helyett a pótlék jellegű médiakötődések növeléséhez vezet.

Médiakötődést ápolhat a könyv is: sok családban apad az irodalmilag értékes mesekönyvek száma, ehelyett az éppen kasszasikernek számító amerikai rajzfilm magyartalan, gyorsfordított, az eredeti mesének értelmezhetetlenül eltorzított képeskönyv-változatát vásárolják meg – mely aztán háromdimenziós alakzatokban megjelenik a gyorséttermi menükhöz tálalt állatfigurák formájában. A bevésés tökéletes, az óvodás nem tud hova menekülni.

És ezzel elérkeztünk a lényeghez: a média mindenhatósága, kollektív tudatfölöttivé válása magyarázza az óvodások túlterheltségét. A folyamat ráadásul napjainkra öngerjesztő lett, hiszen a hírneurózisban szenvedő embereket még több, még elrettentőbb hírrel próbálják meg fölrázni a csatornák, még gyorsabb, még színesebb képsorokkal, még hangosabban.

Fogalmunk sincs, mit teszünk azzal a generációval, akit élete meghatározó első három évében kezdünk nyomasztani ezzel a lassan a felnőttek számára is emészthetetlen mennyiséggel, melyben a minőségnek már híre-hamva sincs. Az információs hajsza, a születéstől indított pörgés, az értelmetlen verseny: a romantika és az újkor fogalmai szerint értelmezhető gyermekkor vége.
Nem a tudás új aranykora, hanem a fast food média diadala.


http://www.talaljuk-ki.hu/index.php/article/articleview/557/1/6/%7Bwww_dir%7D%7Bindex%7D/article/author/view/%7Bauthor_id%7D

1 comment:

Alexandra said...

Hogy én mennyire egyetértek veled!
Szomorú, hogy a gyerekek csak oda vannak csapva a tv elé (horror?!? te jó ég!), hogy az óvoda is a "képzésről" szól és nem a játszásról.
A horror lenne a való világ?!?
Szegény gyerekek :(