A mesék szerepe, jelentőségük a gyermekek életében

Régóta meg akarom osztani Veletek ezeket az irasokat, szerintem jó, ha tudunk róluk :)

A gyermek figyelmét az olyan történet köti le a legjobban, amelyik szórakoztatja és felkelti a kíváncsiságát. De életét csak akkor gazdagítja, ha fejleszti intellektusát, ha mozgásba hozza képzeletét, ha eligazítja érzelmeiben, ha megbékíti félelmeivel és vágyaival, és megoldásokat is javasol.

Ezeknek a kritériumoknak az egész gyermekirodalomból leginkább a népmesék felelnek meg.

A jó mese titka, hogy mindig a gyermek valóságos lelki és érzelmi színvonalán fejti ki hatását. A példák megértetik a gyermekkel, hogy súlyos gondjaira létezik átmeneti vagy végleges megoldás. A mesében (és így az életben is) a problémákat nem lehet elkerülni, a küzdés, a harc elválaszthatatlan az emberi élettől. A mese mindig jól végződik, ha a hős felveszi a küzdelmet, bátor, szembeszáll az igazságtalanságokkal, akkor legyőz minden akadályt.

A népmesék az egzisztenciális problémákat mindig tömören és egyértelműen fogalmazzák meg. Így a gyermek a kérdés lényegével szembesül, míg a bonyolultabb cselekmény csak összezavarná számára a dolgokat. A mese minden szituációt leegyszerűsít. Alakjait határozott vonallal rajzolja meg, a részletek közül csak a legfontosabbakkal foglalkozik. Szereplőiben kevés az egyéni vonás, inkább típusokat képviselnek.

Sok modern mesetörténettel ellentétben, a mesékben a gonoszság éppúgy jelen van, mint az erény. A jó és a rossz szinte minden mesében alakot ölt valamelyik szereplőben, és megnyilvánul tetteiben, mint ahogy mindkettő jelen van az életben és minden emberben is. Ez a kettősség hordozza azt az erkölcsi problémát, amelynek megoldásáért küzdeni kell.

A gonoszság vonzereje is megjelenik a mesékben, hiszen ezt szimbolizálja a sárkány, a boszorkány varázsereje, gyakran átmenetileg ez az erő bitorolja is a hőst megillető helyet, de a történet vége mindig a jó jutalmával és a gonosz bűnhődésével ér véget.

A mesében nem a büntetés vagy az attól való félelem riasztja el az embert a bűntől, hanem az a meggyőződés, hogy nem éri meg. Nem a jó végső győzelme fejleszti az erkölcsi tudatot, hanem a hős személyes vonzereje, azé a hősé, akinek sorsával és küzdelmeivel a gyerek mindvégig azonosul. Az azonosuló gyermek együtt szenvedi át a hőssel a megpróbáltatásokat, és együtt győzedelmeskedik vele, amikor a jó elnyeri jutalmát. Az azonosulást a gyermek maga kezdeményezi, és a hős külső és belső harcai vésődnek bele az erkölcsi törvényeket.

A mesealakok nem ambivalensek, nem egyszerre jók és rosszak. A mesékben ugyanaz a szélsőségesség uralkodik, mint a gyermeki gondolkodásban. Minden ember vagy jó vagy rossz, nincs átmenet. Az egyik testvér buta, a másik okos, az egyik nővér kedves és szorgalmas, a másik gonosz és lusta... Az ellentétes jellemek szembeállítása azonban nem a helyes viselkedés fontosságát hangsúlyozza, mint ahogy ez a tanmesékben történik.

A valóságos emberekhez hasonló, bonyolult és életszerű figurák segítségével a gyerekek nem tudnák olyan könnyen megérteni a jó és a rossz közötti különbséget, mint a szélsőséges jellemek példáján. Az árnyalatokkal várni kell, amíg a pozitív azonosulások talaján kialakul a viszonylag stabil személyiség. Akkor a gyermek meg tudja érteni, hogy az emberek között nagy különbségek vannak, és hogy mindenkinek választania kell, milyen akar lenni. A gyermek nem is annyira jó és rossz között választ, inkább annak alapján, hogy ki kelt benne rokonszervet vagy ellenszervet. Minél egyszerűbb és érthetőbb a jó hős, annál könnyebb azonosulni vele, ill. annál könnyebb elutasítani. A gyermek nem a jóság miatt azonosul a hőssel, hanem azért, mert a hős helyzete és szerepe erősen vonzza. Nem úgy merül fel benne a kérdés, hogy „jó akarok-e lenni”, hanem úgy, hogy „kire akarok hasonlítani”? A választ azzal adja meg, hogy teljes mértékben beleéli magát valamelyik hős szerepébe. Ha ez történetesen jó ember, elhatározza, ő is jó akar lenni.

Az amorális mesékben nincs meg a jó és a rossz efféle szembeállítása. Ezekben a hősök nem úgy fejlesztik a személyiségét, hogy a jó és a rossz közötti választás elé állítják, hanem reményt keltenek benne, hogy az életben a leggyengébbek is boldogulhatnak.

A mese az egyetlen irodalmi műfaj, amely utat mutat a gyermeknek, hogyan fedezze fel identitását, hogyan találja meg helyét az életben. A mese azt sugallja, hogy a boldog, tartalmas életet bárki elérheti - de csak akkor, ha nem futamodik meg a veszélyek elől, mert az igazi identitáshoz csakis rajtuk keresztül vezet az út. A mese továbbá azt ígéri, hogy ha valaki elindul ezen a félelmetes és kockázatos úton, a jóakaratú hatalmak megsegítik, és végül eléri célját. De arra is figyelmeztet, hogy a gyávákra és kishitűekre, akik visszariadnak énjük felfedezésének kockázatától, sivár élet vár - ha ugyan nem történik valami nagyobb bajuk. ...

A mai gyerekek nagy része hátrányos helyzetben van - mert a mesék megismerésének lehetőségétől is meg vannak fosztva. Leginkább csak olyan egyszerűsített és megszelídített változatokkal találkozhatnak, amelyek a meséből kilúgoznak minden mélyebb értelmet és jelentést - ilyenek a felszínes szórakoztatást szolgáló filmes és televíziós adaptációk.

A gyermek gondolkodása egészen a pubertás korig animisztikus marad. Noha a szülők és a tanítók azt állítják, hogy a tárgyak nem éreznek és nem képesek cselekvésre, és noha a gyermek úgy tesz, mintha ezt el is hinné, mert meg akar felelni az elvárásoknak és mert nem akar nevetséges lenni - a szíve mélyén a gyermek másként gondolkodik. A racionális tanítás hatására ezt az „igazi tudást” olyan mélyre temeti magában, ahol a racionalitás már nem fér hozzá, a mesék azonban tovább formálhatják és gazdagíthatják. * * *

Az ödipális korszakban és azt megelőzőleg is (körülbelül 3-6 éves korig) a gyermek kaotikusnak éli át a világot. Mint valamennyiünkben, a gyermekben is szüntelenül ellentétes érzelmek kavarodnak. Csakhogy a felnőtt megtanulta, hogyan kell ezeket integrálni, a gyermek viszont nem tud velük megbirkózni, az ambivalens érzelmekkel nem tud mit kezdeni. A szeretet és a gyűlölet, a vágyakozás és a félelem vegyes érzéseit érthetetlennek és kaotikusnak tartja. Nem tudja magát egyszerre jónak és engedelmesnek érezni, és ugyanakkor rossznak és dacosnak, még ha valójában az is. Minthogy az átmeneti fokozatokat nem tudja megérteni, mindent vagy teljesen fehérnek, vagy teljesen feketének lát. Az ember vagy bátor, vagy gyáva; vagy a legboldogabb, vagy a legszerencsétlenebb; vagy a legszebb, vagy a legcsúnyább; vagy a legokosabb, vagy a legostobább; vagy szeret, vagy gyűlöl, de átmenetek nincsenek. Így ábrázolja a mese is a világot.

A modern mesék fogyatékosságai rávilágítanak arra, hogy melyek a hagyományos mese elengedhetetlen összetevői. Tolkien a fantáziában, a felgyógyulásban, menekülésben és vigasztalódásban jelöli meg a jó mese szükséges elemeit: a hős felgyógyul mélységes kétségbeeséséből, megmenekül valamilyen nagy veszélytől, de a legfontosabb mégis a vigasztalódás. Mikor arról mesél, hogy minden valódi mesének jól kell végződnie, Tolkien hangsúlyozza, hogy a mesében szerepelnie kell „egy hirtelen, kedvező fordulatnak”. Bármilyen fantasztikus vagy szörnyű kalandokról hallott addig is a mesehallgató gyerek vagy felnőtt, amikor a „fordulat” elérkezik, hirtelen elakad a lélegzete, gyorsabban ver a szíve, és - bár már közel jár a síráshoz - hirtelen boldogság tör rá. (Bettelheim: A mese bűvöletében)

Kegyetlenek a mesék?

Sok szülő úgy véli, hogy a csúnya részeket inkább kihagyja a mesékből, mert ártalmas lehet gyermeke lelki fejlődésére, s inkább az élet naposabb oldalával ismerteti meg. Azt szeretné elhitetni gyermekével, hogy minden ember jó, s az élet maga a boldogság. A gyermek azonban ismeri azt az érzést is, hogy milyen az, amikor dühös, amikor elutasítva érzi magát, amikor úgy érzi, testvérével többet törődnek. S azt tudja, hogy amikor dühből kiborítja a levest, feldönti a poharat, megüti a testvérét, összetöri a játékét, az bizony rossz. Tudja, hogy szokott rossz dolgokat is tenni, és ezért ha szülei csak arról beszélnek neki, hogy mindenki milyen jó, könnyen gonosznak, vagy szörnyetegnek érezheti magát.

A mese szerepe az ambivalencia megélésben

A mesék segíthetnek abban, hogy a jó és rossz különváljon. Nagyon nehéz egy gyermeknek mit kezdenie azzal, hogy édesanyja, aki minden jó forrása, aki szereti és babusgatja őt, megszidja valamiért. A mesében szeplő gonosz segíti abban, hogy bűntudat nélkül legyen dühös a " hamis" anyára, a gonosz mostohára, úgy hogy közben nem kell félnie attól, hogy az igazi jóságos anya szeretetét elveszíti. Az ellentétes érzelmek integrálására a gyermek ugyanis még képtelen.

Jancsi és Juliska, avagy a szeparációs szorongás feloldása

A Jancsi és Juliska című mese a gyermekek legnagyobb szorongását fejezik ki. Ha a gyermek éjjel a sötétben felébred, attól retteg, hogy szülei magára hagyták. Kezdetben az anya, a gyermek minden igényét kielégíti, ahogy azonban nő, a gyermeknek el kell viselnie a frusztrációkat is.

Az erdő mélyén rejlő mézeskalács házikó jelenti mindkét anyát, azt is, aki minden igényt kielégít, hiszen a házikóból bármennyit, bármikor lehet enni, s ezt a gyermekek meg is teszik a mesében. A ház lakója, a jó anyához hasonlóan kedvesen behívja őket, megeteti, lefekteti, betakargatja őket, és ők boldogan elalszanak. Reggel azonban arra ébrednek, hogy vége a boldogságnak, a gonosz boszorkány el akarja őket pusztítani. Ezt a gonosz boszorkányt a gyermek fantáziavilága teremtette, s állandóan nyugtalanítja a gyermeket. Azt is jelképezi, hogy ha zabolátlanul kiéled ösztöneid, ha csecsemőként akarsz élni, az, bizony nagy veszélyekkel jár. Jancsi és Juliska azonban legyőzi a gonosz boszorkányt okossággal és ravaszsággal. A mézeskalács házikó kincseket rejt, ezek a kincsek megint a jó, az óvó anyát szimbolizálják, aki mindvégig jelen volt. A kincseket, hazaviszik szüleikhez, és attól kezdve nincsen több bajuk, boldogan élnek tovább.

A mese egy favágó házában kezdődik, és ott is ér véget. Ami közben történt, nem más, mint a gyermek személyiségfejlődése: félt, hogy elveszti szüleit, s rádöbbent, hogy szüleit visszakaphatja, de már egy fejlettebb fokon, érettebb emberként, aki nem csecsemő módjára kötődik. Hiszen a gonoszt megölte, s vitt haza (lelki) kincseket, amely által a család élete jobb lett. A mesében két gyermek szerepel, ez egyrészt inspirálja a gyermeket arra, hogy egykorú társai is fontosak már, s azt is érezteti a gyermekkel, hogy nincs egyedül.

Hamupipőke, avagy a testvérféltékenység megoldása

A mesében mostohatestvérek szerepelnek, talán azért, hogy elfogadtasson velünk egy olyan ellenségeskedést, amelyről szeretnénk azt gondolni, hogy édestestvérek között nem létezhet. Hamupipőkét mostohatestvérei nap, mint megalázzák, a legpiszkosabb munkát végeztetik vele, alacsony sorban tartják. Ehhez hasonló érzések gyötrik azt a gyermeket, aki úgy érzi, hogy szüleik a testvérét részesítik előnyben.

Ilyen érzések akkor is meglehetnek egy gyermekben, ha erre látszólag nincsen semmi oka. Igen ritka az, hogy a szülők valóban feláldozzák valamelyik gyermekük érdekét a másik miatt, mégis időnként minden gyermek szenved a testvérféltékenységtől.

A testvérféltékenységnek a valódi forrása nem a testvér, hanem az anya. A gyermek attól fél, attól retteg, hogy anyja nem szereti őt. Ez a szorongás teszi terhessé számára testvére létezését. Az anyát pedig mostohaanyává változtatja, édesanyja, aki odaadó, és aki mindenben támogatja már meghalt.

Sok gyermek úgy érzi a történet elején, hogy Hamupipőke megérdemelte azt a rossz sorsot, ami neki jutott. Minden gyermek életében van egy szakasz, amikor úgy érzi titkos gondolatai, vágyai miatt megérdemelné, ha kirekesztenék a többiek maguk közül. Emiatt haragszik a többiekre, akik minden bizonnyal bűntelenek.

A mesében a mostohaanya és a mostohatestvérek annyira gonoszok, hogy bármilyen rosszakat kíván is nekik az ember az jogos. Nem kell tehát bűntudatot érezni az ellenséges gondolatok miatt. Végül mégis ő diadalmaskodhat, a megalázott helyzetből felemelkedhet. Ebben édesanyja segíti, hiszen az apjától kapott mogyoróágat elülteti anyja sírjára, könnyeivel táplálja, s mikor az ág kihajt, s fává nő, akkor megadja Hamupipőkének a felemelkedéshez szükséges dolgokat. Ez a csodálatos fa az, az örökség, melyet a jó anyától kap a gyermek, s mely a kétségbeesésben is erőt ad. A mese által tehát a gyermek saját kétségbeesését, saját magáról alkotott rossz véleményét, bűntudatait, haragját, feldolgozhatja.

Hófehérke, avagy rivalizálás anya és lánya között

Az anya és leánygyermeke közti kapcsolat konfliktusos volta, amely egyes analitikus szerzők szerint szükségszerű, a Hófehérke és a hét törpe című mesében jelenik meg.

Hófehérke gonosz mostohája nem vállalja az anyaszerepet, csak saját szépségével törődik. A gonosz mostoha megrekedt az önimádat szintjén, nem is megy az emberek közé, mindössze varázstükrével társalog, s újra meg újra azt akarja hallani, hogy ő a legszebb. Mikor Hófehérke serdülővé válik, nem hagyja érvényesülni, féltékeny rá, sőt üldözni kezdi. Meg akarja öletni, de Hófehérke elmenekül, s találkozik a törpékkel, s velük készül az anyaszerepre, velük válik felnőtté.

Mostohája azonban ide is követi, és különböző tárgyakkal próbálja elkábítani, mérgezett fésűvel, mérgezett övvel, végül mérgezett almával. Hófehérke meghal. Ez azonban nem igazi halál, hiszen közben fejlődik. Fejlődése végén, Hófehérke a herceg oldalán, igazi felnőtt életet él.

A történetnek több tanulsága van. Egyrészt, az, hogy bár a gonosz mostoha rosszat akart, és féltékenységével elűzte Hófehérkét, mégis ő indította el a fejlődés útjára. Az anya- leány konfliktusok, melyek különösen serdülőkorban erősödnek fel, valójában egy bizonyos szintig hasznosak, hiszen segítik a gyermek leválást. A gyermekét magához láncoló, önmagát tökéletesnek gondoló anya, megnehezíti a leválást, s így az nem egy izgalmas próbatétel lesz a lány számára, hanem összeomlást eredményez.

Ez a mese kiválóan példázza azt a jelenséget is, amikor valaki saját érzelmeit a másikra vetíti. A leánygyermek féltékeny anyjára, hiszen annak több kiváltsága és előjoga van, apja szeretetét is jobban élvezi, de ezt az érzést a másik félbe vetíti, azaz anyja féltékeny rá. A kisebbségi érzés így magasabbrendűségi érzéssé változott. A mese azt is példázza, hogy hiába menekül valaki egy álomvilágba, a törpék házába, a törpék nem tudják megvédeni őt. Az ember nem szökhet el szüleivel kapcsolatos rossz érzései elől, saját belső konfliktusaival meg kell küzdenie. Csak saját lelki fejlődése révén juthat el oda, hogy saját harmonikus életet éljen.

*** Kis megjegyzesem a csillagozott reszhez:
Georg Kuhlewind irja Csillaggyerekek cimu konyveben, hogy a kisgyermek szamara a targyak, de meg a tekintetkontaktus is tortenik, keletkezik, letesul, nem pedig van. Tehat - mig a felnottek vilaga "ki nem neveli" - a gyermek akar egy sziklara, vagy akar pl. egy asztalra ugy tekint, mint valamire, ami egyszer egy gondolatformabol megvalosulast nyert, es ez a folyamat a mai napig is tart.

"A kisgyermek mindig idegen volt a felnottek vilagaban, mert egy olyan vilagbol erkezett, melyben a letezes egyuttal kommunikacio is, jelek nelkuli kommunikacio, olyan jelentes jellgu lenyek kozvetlen kommunikacioja, mint amilyenek az ember-szellemek szuletesuk elott. Ahogyan az erzetileg eszlelheto jelek "jelentesei" nem anyagszerusegek, ugy azok a lenyek sem, melyek a jelenteseket erteni vagy letrehozni kepesek. A felnott azonban erzeti jelek vilagaban el, es nagyreszt valosagnak tekinti oket anelkul, hogy jelentesuket ismerne, meg csak nem is sejti, hogy jelentesek jelei: ilyen a vilag termeszettudomanyos szemlelete. A gyermek nevelese tobbnyire abbol all, hogy minel inkabb idomitva legyen ehhez a jelekbol es jelentesekbol allo vilaghoz, mikozben a jelentesoldat szinte mindig csak nominalisnak tekintik. Ez a multban tobbe-kevesbe jol sikerulthetett, mert a nevelesben meg szerepet jatszottak a korabbi, spiritualisabb alapozottsagu tradiciok bolcsesseggel teli maradekai. Nehany evtizede azonban a helyzet dramaian megvaltozott. A gyermek es a felnott vilaga kozotti szakadek egyre novekvo sebesseggel tagul. Egyreszt a gyerekek egyre nagyobb mertekben szuletnek spiritualis kepessegekkel, masreszt a felnottek vilaga egyre inkabb es egyre jobban tavolodik a spiritualitastol, mivel vilaguk tisztan materialisztikus szemlelettel es eletmoddal van atitatva. Egyre tobb gyermek szuletik, aki a "normalistol" eltero (figyelemhianyos, hiperaktiv, stb).. Gyerekek akik magas foku erettseggel erkeznek, akik a felnottek vilagaval - amilyen allapotban az ma van - elegedetlenek es hatalmas spiritualis impulzust hoznak a Foldre. Ok keresztullatnak a felnotteken, a vilag "atlatszo" szamukra, s tudjak, kik ok. Ok azok, akiknek nem hazudhatunk. Nem lehet oket megbuntetni, nem lehet bennuk sem lelkiismeretfurdalast, sem buntodatot kelteni - kivulrol, pedagogiai eszkozkent." Ok a Csillaggyerekek.......